A sötét rengeteg

Még csak kora délután volt, de az erdőben éji sötétség honolt. Ebben a rengetegben némi fény kizárólag csak a nap delén derengett fel. Túl sűrű volt ahhoz, hogy máskor a nap sugarai beszűrődhessenek a fák ágai között. Itt, ebben a feketeségben haladt egyre előre, hogy végül elérhesse az erdőszéli tisztást még az éjszaka leszállta előtt. Nem volt biztonságos itt a fák és bokrok árnyékában éjszakázni. Sietnie kellet, mivel csak sejthette, hogy mikor tér nyugovóra a Nap. Léptei szaporák voltak; nem lassíthatott le még egy kicsit sem. Csak néhány perc időveszteség és az éjszakával karöltve érkező halált nem kerülheti el. Ezzel a gondolattal gyalogolt, a magas sudár alkatú, könnyű vértezettel ellátott ifjú. Egyik kezét kétélű pengéjén tartotta. Sötétbarna haját lazán összekötve hordta szintén barna szeme a rengeteget kutatta, hátha végre eléri az áhított célt. Az épséget nyújtó síkságot.

Valami fényt vélt felfedezni a fák lombjai és a cserjék ágai közt. Remény gyúlt szívében, hogy végre ráakadt a biztonságra. Egyre közelebb jutott a fény forrásához; már látni vélte a kivezető utat. De most mikor már oly’ közel került a szabadsághoz a fény megmozdult és sok másik kis fényforrás is kigyúlt. ’Pillék.’ hasított a gondolat az utazó agyába. Kékesfehér, világossárga és halványzöld színben pompáztak a kicsiny szárnyas teremtmények. A vándor összeomlottan állt néhány pillanatig. S újabb gondolat futott át megzavart agyán: ’a pillék éjszakai lények’ a remény pislákoló lángja ezennel bevégeztetett.

A reménytelenségnél alig van hívogatóbb az itt élő teremtmények számára.

Ismét megindult a pillék között átsétálva. Majd egyre szaporábban lépett. Most már kocogva haladt előre, de hamar átcsapott futásba. Rémülete fokozódott a vélt és valós hangok hallatán és szinte már szárnyalt, oly’ gyorsan próbált szabadulni a vadon fogságából. Ahogy a félelem egyre inkább hatalmába kerítette lelkét úgy gyengült egyre inkább halandó teste. Végül erőtlenül omlott le a porba. Néhány – óráknak tűnő - perc után nehézkesen felült és neki támaszkodott a közeli életfa törzsének. Homályos tekintete egy pillanatra a vele szemben kiemelkedő tekintélyes méretű sziklára tévedt. A szikla faragva volt. Egy egyszerű kocka alak volt sarkával a földbe döfve. Semmi minta semmi írás nem díszítette a követ. Most visszaterelődtek gondolatai saját magára. Próbálta teste felett visszanyerni az uralmat. Bár ez nehezen ment a folyamatos morgások s az ágak látszólag önkénytelen rezdülései közepette.

Néhány pillanat múlva halványlila fény kezdett pislákolni a szikla oldalából. Két kicsiny pont. Egyre fénylőbbek és ragyogóbbak lettek. Formájuk is meg változott. A nem rég még két foltra emlékeztető fényforrás mostanra szemekre kezdett hasonlítani. Amelyek a dermedtre szegeződtek. A fényes szempár lassan elkezdett közeledni az ifjú felé. Majd hirtelen felgyorsult. A vándor próbálta tekintetét rajta tartani, de nem volt képes rá.

Torkából hatalmas erejű kiáltás szakadt ki. A halálsikoly végig hasított a sötét rengetegen. Az erdő lakói számára nem volt szokatlan hang. Tudták nem ő volt az utolsó halandó, aki itt lett az enyészeté.

A Nap másnap is felkelt.

Újabb vándor hagyta figyelmen kívül az erdő előtti figyelmeztetést.

Újabb halandólélek tűnik el az éj eljövetelével együtt.