Nyári táborban voltam, az nap mi voltunk az utolsó csoport a többiek már elindultak kajálni. Csak négyen voltunk fönn a pályán, köztük volt a Csöppnyi is.

Az óra ugyanúgy ment ahogy mindig is. Lépés bemelegítésnek. Különféle gyakorlatok ügetésben, már már rutinszerűen csináltuk az egyszerűbb feladatokat. Lassan eltelt már egy fél óra szóval vártuk, hogy Csöppnyivel kettőnket behivjon Ilus középre, hogy a haladók kényelmesen tudjanak vágtázni. De nem. Ugyanis nekünk kellet kint maradni patanyomon. Kissé zavartan néztünk egy másra.

-Na, ugrassátok be őket. - hangzott a nyugodt kijelentés.

Szépen minden erről tanultat előkapartam a tudatomból, közben Ilus is mondta, hogy mit hogyan. Egyszer csak sikerült. Vágtáztunk. Ekkor tettem le a voksomat emellett a jármod mellet, mert egyszerűen istenien kényelmes. Nos szerintem tömören leirtam, hogy mi történt velem. Az akkori érzéseket viszont nem tudom képernyőre vetni, mert számomra leirhatatlanok.